Szerintem ő ilyen...9 fejezet

Blair megint bealudt. Jobb is ez így, mivel már kezdett pánikba esni. Hihetetlen. Mindig meg tudja mutatni egy másik arcát. Egyik pillanatról a másikra.

Már nem volt sok hátra az útból, ezért még fel is kell keltenem. Ha csak nem akarom felemelni könnyű testét, de akkor meg azt hiszik berugott. Az meg nem hiányzik, hogy így legyünk a címlapon.

-Héj, berugattad?-gugolt mellém Ashley és nagy bociszemekkel nézett rám.

-Hülye.-mondtam egyből.

-Jólvan na.-vigyorgott.-De jól kidőlt. Viszont rendbe kell hozatnod, szerintem lesznek pár kíváncsi szemek.

-Csak alszik, besokalt egy kicsit. Fél a magasságban is.

-Ohh, pompás. Amugy, mi lesz ha majd megállítanak az újságírók? Mit mondasz ki ő?-tette fel a kerdést Ashley.

-Semmi közük hozzá, nem mondok semmit. Különben is, Blairnek kell majd kitalálnia mit szeretne.-könyököltem a karfárra.

-Blair döntése? Ember, mi van veled?-nézett rám nagy szemekkel.

-Nem fogom letámadni. Egy darabig abban a hitben volt, hogy én öltem meg a mamáját. Most hiperérzékeny.-simitottam végig a combján Blairnek. Aztán megmozdult. Kómás fejjel pillantott rám, amitől legszívesebben elröhögtem volna magam, de nem leszek bunkó. Különben is cuki volt, nem vicces.

-Hol vagyunk?-kérdezte leginkább tőlem. 

-Lassan megérkezünk.-feleltem.-Gyere, helyreteszlek.

-Hogy mit csinálsz?

-Majd meglátod!-felálltam és elindultam vele együtt, Ashley a fejét rázta majd elment.

Blairt bevittem a kicsi mosdoba, megmosta az arcát. Most tűnt fel, hogy nem is sminkeli magát. Pedig van nála a táskájában.

-Mi az?-vizsgálgatott.

-Most vettem észre, hogy nincs rajtad smink. Miért?-néztem érdeklödve.

-Nem szoktam festeni magam, csak ha a helyzet kívánja. Nem vagyok az a csajos csaj, tudod.-mosolygot rám.-De most rajtad sincs smink.-jegyezte meg.

-Ja hát...-vakartam a fejem. Bakker, összezavart.-Nincs.

-Andy...-döntötte oldalra a fejét és kérdőn nézett rám.-Minden oké?

-Hogyne!-nevettem, majd kitereltem. Lehuppantunk az ülésbe. 

Blair a kezünkre nézett, ami le volt bilincselve. Elbámézkodott rajta. Majd feltett egy olyan kérdést, amire nem számítottam.

-Ilyen az, amikor valakivel együtt vagy és olyan fontos, hogy nem is engeded el?

-Valahogy így. De az nem kényszerből van.-feleltem.

-Csak nem viselkedtem jól. De nem bántam meg, hogy a nyomodba lehetek.-kivillantota elbűvölő fogsorát.

Megriadtunk a zajra, ahogyan elkezdett földet érni a repülő. Olyan volt, mint egy varázslatos álomból felébredni. Szar.

Ahogyan leértünk, felhívtam a megbízottjaimat, de elsőként a sofőrünket, hogy a legközelebb álljon meg a reptéren. El kell kerülni minden tolakodó embert.

Blair kecsesen lépkedett mellettem, én meg mint egy védelmező. Ha valaki rá merne ugrani, biztos kinyírnám a szemétládát.

Siettünk ahogy csak tudtunk, a limot kerestem és nem telt bele egy percbe sem, mire Jackék kiszúrták. Blairt előre toltam, majd benyomtam a limuzinba. Valaki hátul megkocogtatta a vállamat, már-már ütni készültem, de csak egy törpe leányzó volt óriási barna szemekkel és kosztümbe. Normális az ilyen? Ebben a melegben? Mondjuk beszélek én itt full feketében.

-Mit szeretnél?-kérdeztem türelmetlenül.

-Lehetne egy interjút készíteni?-mosolygot nagyban. 

-Bocs, nincs rá időnk!-mondtam és beszálltam a járműbe.

-Ki az lány?-kiabált az üvegen keresztül. Mintha nem tudná, hogy minden behallatszik. De szerencsére megindultunk és nem látott be.

Blaire néztem, aki riadtan figyelte minden reakciómat. Megsimogattam a lábát és probáltam nyugtatni, gyengéd szavakkal. Az első kérdése, mindig ez van? Nos, legtöbb esetben igen. Ha mellettem van, rájön a híresség átkaira is. 

-Szerinted látta a ezt?-húzta fel kezünket.

-Nem hiszem. Az lett volna az első kérdése...-motyogtam.

-Nyugi Blair, ehhez csak hozzá kell szoknod. Ha piros szoknyába leszel, arról is kérdezősködni fognak. Mondjuk, hogy miért nem kék.-szólalt meg Jinxx.

-Nem tudom láttad-e azt a videot, amin a drága Andy úgy kiakadt, hogy bemutatott és beszólt végül beugrott a tömegbe. Ott nála betelt a pohár mondjuk.-húzta a száját Christian.

-Azt hagyjuk is.-mondtam.-Az a barom csak unatkozott és azért jött oda, hogy felcsessze az agyunkat.

-Sok ilyen eset volt, de jól kell tudni kezelni.-jegyezte meg Jack.

-Szóval határozottan össze kell szedned magad és keménynek kell tűnnöd.-mondta Ashley.-Nem szabad hagynod, hogy lássák a gyenge pontod.

-Igyekszem.-mondta Blair.-Tudom milyen ez. Sajnos engem sem hagytak sokáig békén.

-Ne félj, nem vagy egydül.-vigasztalta Christian. 

Én csak Blairre mosolyogtam, ő is rám és egyből elöntött az jó kellemes érzés.

Kinéztem az ablakon, lesegettem Hollywood utcáit. Itt minden a luxusról szól. De én beérem a saját kis házikómmal, csak nem akarom Blairt odavinni, hátha kopognának nálunk. Egy kis időre elrejtőzünk. Egészen addig, amíg pontott nem teszünk az ügy végére. Még a mamáját is el kell temetni. Ohh, te jó ég. Mibe keveredtünk? Boldog vagyok, eközben szomorú is. Vegyes érzés, nem hagy szállni. Röhögnél de nem megy az az igazi vidám nevetés. Pedig jól vagyok. Végre lakott lett a szív, csak őt látom mindenhol. Rég éreztem ilyet. Az első pillanattól kezdve éreztem, hogy ez más lesz. Nem úgy alakult a dolog ahogyan általában szokott. 

Koncerten felszedtem valakit, aki boldogan és ész nélkül jött velem, pedig tudta ez nem lesz hosszú történet. 

Nem attól érzem, hogy Blairre vigyáznom kell mert tartozom neki. Nem. Egészen másról van szó. 

Ekkor kaptam észbe, hogy megálltunk. Blair megfogta a kezem és úgy probált vissza rángatni ebbe a világba. Nem akarom, hogy feltünjön neki a félelmem. De félek, hogy egyszercsak úgy dönt, elmegy és nem jön vissza többé.

-Minden rendben van Andy?-kérdezte tőlem Blair.

-Persze.-feleltem.