Szerintem ő ilyen...8 fejezet

Mikor felébredtem, arra eszméltem, hogy nagy a kapkodás és a zaj, mivel mindenki pakolt, aki körülöttem volt. Andy és a banda rakodtak a szobába, mikor felültem az ágyban, egyből odajött hozzám az árnyékom és leült mellém.

-Szép jó reggelt.-mosolygot Andy.-Tusolj le, ott vannak a ruháid a fogason, egyél aztán indulunk.

-Hová?-dörzsöltem ki szememből az álmot.

Azt kellett észre vennem, hogy már nem tartok tőle, úgy mint legutóbb. Nem húzodtam el tőle, pedig itt van pár centire. Nem féltem, de persze nem is voltam a karjaiban.

-Majd megtudod. Csak előbb térj magadhoz.-nézett rám gyengéden.

-Most is bejössz?-kérdeztem és a többiek lefagytak egy pillanatra és meg is álltak, hogy jól lássanak és halljanak minket.

-Nem.-mondta egyből.-Hagylak nyugodtan készülödni.

-Csúcs.-vigyorogtam.

-Na menj.-húzta le rólam a takarót.

-Hé! Kitudok még azért kelni az ágyból!-vigyorogtam és a fejéhez vágtam gyengéden egy párnát.

-Ezt vegyem kihívásnak?-kérdezte játékosan.

-Nem!-tágra nyílt szemekkel válaszoltam majd kipattantam az ágyból.

Mentem be a fürdöbe, vittem magammal a ruhákat, ami most egy fehér top volt és szagatott farmer. Nagyon tetszett ez is, honnan tudja mi jön be nekem? 

Gyorsan letusoltam és felöltöztem, fogat mostam és rendbe szedtem a hajamat. Hihetetlen, hogy már a derekamig ér. Imádom ezt az intenzív vörös színt. Szögegyenes frizurámat sokszor dicsérték, irigykedtek érte. Én ilyenkor: Ezt dobta a gép! Aztán nevetek.

Ott tollászkodtam a tükör előtt, mire váratlanul benyitott Andy. Mérgesen ránéztem, ő végig rajtam minden centit, végül nevetett az arcomon. 

-Kopogni luxus?-kérdeztem.

-Úgyis kész vagy!-megragadta a kezemet és kivitt a szobába. 

A társaság elöttünk állt és beszélt össze-vissza mindenről és vihogtak. Nem értettem mi ez a nagy felhajtás, ezért rá is kérdeztem.

-Mi folyik itt?-néztem értetlenül.

-Készül egy kép rólatok.-mondta Ashley.

-De...miért?-néztem Andyre.

-Mert te hoztad a változást az életünkbe.-felelt az árnyékom.-Meg akarom örökiteni, mivel ki tudja, hogy alakul az egész és jókedvüen szeretnék visszagondolni ezekre a pillanatokra.

Andy átkarolt és mosolygot előre a fényképezőbe. Végül én is, de arcon inkább lehetett döbbenet, mint vigyor.

-Blair! Andy, csikizd már oldalba!-kérte Jack.

Meg is tette és elkezdtem nevetni és mikor lehiggadtam, lefotóztak mosolyogva.

-Pompás!-mondta Jinxx.-Majd megkapjátok!

-Blair, egyél és mennünk kell.-nézett le rám Andy, aki még mindig nem engedett el.

-Izé...-kezdtem bele, látta zavarban vagyok, végül elengedett.-Jólvan.-fejeztem be zavartan.

Az asztalon volt egy szendvics, mellette őszilé és egy szál cigi. Andy tudta, hogy mit szeretek, ami igen komoly és elgondolkodtató. Pár napja ismer, mintha évek óta tudná mit szeretek és akarok. 

Leültem és betoltam a nekem szánt étket, majd elszívtam a cigit. Végül nagy nehezen, de elindultunk. Most először jártam kint (vagyis úgy, hogy látom hol vagyok) de nagyon viszolyogtam, hogy igen... Engem ide felhoztak zsákkal a fejemen. De a kérdés még mindig ott motoszkált, hogy hogyan és miként, mivel ez egy luxus kivitelű hely, amit biztos vagyok benne, nagyon őriznek. 

Andy nyomában voltam, úgy éreztem hozzá tartozom, mellette a helyem. Bevallom, rettegtem. Mire mennék nélküle? Annyi mindent átéltem vele ilyen rövid idő alatt... Viszont nem akarok függeni tőle. Sőt, ahogy most kilépünk az utcára, elgondolkodtató, hogy elfussak vagy ne. Mondjuk...esélyem egyáltalán lenne? De annyira kiváncsi vagyok Andy mit tenne. Szerintem megprobálom. Már csak azért is, mert ha utánam rohan, tudom, hogy fontos vagyok neki. Ha nem, akkor meg is érdemlem a sorsomat. Új felügyelő nekem, némi zsebpénzzel, aztán későbbiekben egy pocsék munka és élet. 

Elintézték a szállást Jackék és mentünk ki. Egy fekete limuzin állt az út mellett közvetlen, szerintem ránk várt. Körbenéztem, egy igen dekoratív, esztétikus utcán voltunk, szép fákkal és virágokkal tele. Rendezett volt minden. Hát én...fogtam a nyúl cipőt és elrohantam, hallottam ahogy Jack és a többiek üvöltőznek nekem, végül Andynek. Nem telt bele pár méterbe, mire Andy utolért és megfogott. 

-Miért csinálod ezt?-kérdezte ijedten. 

Meglepődtem ettől a reakciótól. Nem pont erre vártam, hogy majd ennyire parázni fog értem. Soha senki nem volt ilyen. Senki sem féltet, mindenki csak magára gondolt.

-Én...

-Ne is mondd.-mondta letörten.-De azthittem ezt nem kell már csinálnunk.-elővett egy bilincset és rátette a kezemre, a másik felét magára.

Aztán hirtelen felkapott és vitt visszafele. Én meg sikoltoztam, hogy tegyen le. Játékosan rácsapott a seggemre.

-Ugye ilyet többet nem csinálsz?-kérdezte. 

-Nem, nem fogok, csak tegyél le! Kérlek!-feleltem egyből.

-Az a baj, hogy nem hiszek neked!

-Andy, kérlek!-már nevettem. 

Lecsusztatott a karjába és vele szembe néztem. Már mosolygot ő is. 

-Valami sunyiságot érzek. Teszteltél, hogy utánad jövök?-kérdezte legnagyobb meglepetésemre.

-Őőő...-habogtam és kerestem valami magyarázatot.

-Ejj te lány!-adott egy puszit az arcomra.-Utánad megyek én akárhova. Nem foglak egyedül hagyni. De nem érdekel, a bilincs már rajtunk marad.-nézett rám rejtelmesen.

Az auto mellé értünk. Le lettem rakva a földre, mindenki engem fűrkészett és én csak rákvörös fejjel néztem hol Andyre, hol az égre.

-Ez szép!-nevetett Christian.-A vörös minden árnyalatát meg fogjuk találni rajtad.

-Haha! Mondhatom nagyon vicces.-húztam a szemöldökömet.

-Na szálljatok be!-kért minket Jake.

Úgy is tettünk. Andy mindenféleképpen mellettem kellett, hogy legyen. A bilincs összekötöt minket. Bár ne csak az lenne...

De most egy rocksztárral akarok tényleg összejönni? Ezt biztos átgondoltam? Meg honnan tudjam, hogy ő akarja-e?

Ránéztem. Előre figyelt, elindult a kocsi és nézte az útat. A keze a térdemen volt és amint feltűnt neki, hogy lesem, rámnézett. Nagyon gyengéden ért hozzám, édes kék szeme csak úgy csillogot. Innentől kezdve biztos voltam benne... Andynek kellek.

Mosolyogtam előre, követte a példámat. Köröbelül negyed órát kocsikáztunk, majd megérkeztünk a reptérre. Mindenki kiszállt és elindultunk egy repülő irányába, ami nem volt olyan nagy amivel jöttem, hanem egy kisebb. Mint egy magánrepülő. Te jó ég, mindenük megvan. Ha szeretné Andy, rendel magának egy teherautonyi csokit. 

Én csak lépkedtem Andyvel előre és kezdtem beparázni megint. Megtorppantam.

-Mi az?-kérdezte Andy.

-Kicsit félek...-motyogtam.

-De hát...már utaztál repülőn, nem?

-Igen csak...tartok egy pöppet tőle. Rettegek a magasságtól.

-Ne félj, itt vagyok. Majd elvonjuk a figyelmed.-mosolygot le rám.-Gyere ide...-a karjába zárt.-Semmitől sem kell tartanod amíg engem látsz.

-Köszönöm...-suttogtam.

-Menjünk.-mondta.