Szerintem ő ilyen...17 rész

-Napokkal később-

 

Hangos csörömpölés lent a konyhába. Gyorsan lerohantam a lépcsőn, az utolsó lépcsőfokokat átugrottam és úgy szabtam keresztül az előtéren.

Mikor beértem a konyhába, Blair a földön feküdt és körülötte sok tányér szanaszét volt törve. Ilyen nincs! 

Minden nap történik vele valami. Tegnap elvágta az ujját. Azelőtt legurult a lépcsőn. Volt olyan is, hogy kiszállt a kádból és úgy elcsúszott. Valamikor meg odacsukta a ruháját a kocsihoz és elindult, majd kiszakadt a nadrágja.

-Blair!-ugrottam oda hozzá.-Komolyan mondom neked nem szabad semmit sem csinálnod, mert a végén széttöröd magad. Nem fáj semmid?-kérdeztem riadtan, mikor megláttam, hogy könnyezik.

-Nem!-felelt egyből. Aztán felült.-Csak valami nincs rendben Andy...-kezdett el sírni.

-Jaj, Blair...-gyorsan átöleltem.-Mi a baj?

-Hogy mi a baj?-kérdezte már szinte nevetve.-Kérlek szépen az, hogy tudatlan de ki akarom nyírni magam. Egyfolytába borulok, esek, kelek, becsukom magam...mintha egy rohadt átok lenne rajtam.

-Ilyet ne mondj légyszíves...nem tudnám elviselni ha nem lennél.-szorítottam erősebben (már amennyire megtehettem).

-Nyomaszt ez a ház...

-Mozduljunk ki.-mondtam egyből.

-És a gyilkos?

-Vigyázok rád. Csak azért ne menjünk sehová, mert...-nem tudtam befejezni a mondatot.

-Andy...-harapott a szájába Blair.-Hiszek neked. Menjünk. Csak már elegem van, fáj az ujjam is.-nézett rá a sebtapaszos kezére.

-Majd meggyógyul.-adtam óvatosan rá egy puszit.

Ebben a pillanatban megcsörrent a telefon az előtérben, de nem pattantam fel, hogy megtudjam ki az. Csak Blair-t néztem, ahogy ő is engem.

-Vegyük fel...-sóhajtott Blair.-Lehet vannak új infók a gyilkosról.-végül felállt.

-Rendben.-felálltam és is.

A telefon leállt, de meghallottuk Ashley hangját a készüléken és majdnem kést ragadtam ki beszél a házban.

-Csing-cseng, hallo! Srácok, eltűntetek egy ideje.-hallottuk Ashley szomorú hangját.-Ma úgy terveztük a bandával átugrunk hozzátok. Nagyon mászkálni nem akartok, gondoljuk mi. De ha tévedünk szóljatok! Viszünk piát, és bulizzunk egy jót!-már vidámabb volt a hangja.-Ja és, kb 8-9 körül érkezünk, addig intézzétek el egymást.-nevetett. Végül csend lett.

-Akkor most...-kezdett bele Blair.

-Mi legyen?-kérdeztem tőle.

-Mit szeretnél?-kérdezett vissza.

-Nem, te mit szeretnél?-mosolyogtam.

-Hát a banda átjön. Akkor maradjunk itt. De holnap menjünk valamerre!

-Rendben.-nyomtam egy puszit a homlokára.

Összeszedtük a tányér darabokat, bár Blair-t kiüldőztem volna konyhából, nehogy elvágja magát. Csak az a baj, hogy makacs. Nagyon is az. 

Elkezdett halványodni a gyász, bár néha felsírt még álmába. De egyre jobban ismertem meg Blair igazi én-jét. Nagyon bejött, volt benne vadság és indulatosság. Egyébként egy szendeszűz kisangyal volt és olyan cuki tudott lenni. Sokat nevettem rajta. Mondjuk amikor kárt tesz magában, legszívesebben kikötözném egy székhez, hogy ne csináljon semmit. Az ujjat majdnem csontig vágta. Nagyon elvetemült tudott lenni.

Miután összeszedtük a darabokat, feltérképeztük a hűtőt, a spájz tartalmát és tudomásul vettük, hogy kéne még valami alkohol. Volt okunk kimozdulni. Meg valami rágcsálni való is kellett volna.

Így hát elmentünk a legközelebbi boltba és bevásároltunk. A pénztáros felismert engem. Alig tudta lehúzni az árú kódját. Blairt érdekesen méregette, aki mindenfele tekintett csak a pénztárosra nem. Mintha nem is érdekelné ez az egész. Végül kézen fogtam Blair-t és a csomagokat, majd kifelé vettük az irányt.

-Minden rendben?-kérdeztem tőle.

-Persze.-mosolygot Blair.

Kocsiba ültünk és visszamentünk a házhoz. Az utcában sétágatott egy érdekes figura, aki éppen fotozta a házunkat. Satufék, a kocsi csikorog és az ember ijedten kapja felénk a fejét. Egy átlagos férfi volt, gyorsan a kabátja belső zsebébe rejtette a fényképezőgépet.

-Andy, nemhiszem...-kezdett bele Blair.

-Maradj a kocsiba.-parancsoltam rá és kiszálltam.

Odamentem a fickóhoz, aki nem igazán félt tőlem. Sőt, mintha provokálni akarna.

-Miért fotozód ezt a házat?-böktem rá.

-Ne haragudj, én egy fotós vagyok és nagyon megtetszett a ház jellege.-mentegetőzött. Végül elővett egy kártyát és átadta.-Peterson Kunze vagyok. 

-A többi ház is ugyanígy néz ki.-néztem körbe.-Miért pont ez nyerte el a tetszésedet?-kérdeztem.

-Így hozta a sors...-felelt egyszerűen. Jégszínkék szeme fel akart nyársalni. Kissé ráncos volt az arca, körübelül a negyvenes éveiben járhat. Szőkés-barna haja már-már elkezdett őszülni. Nálam alacsonyabb volt és egyszerű ruha volt rajta, farmer és bőrkabát. Nagyon sokáig lesegethettem mert eközben megszólalt egy női hang mellettem, aki nem már volt mint Blair.

-Minden rendben?-kérdezte leginkább tőlem.

Legszívesebben mondtam volna neki, hogy menjen vissza, nem így volt megbeszélve. De nem akarom beégetni. Így hát magamhoz húztam, biztonságban akartam tudni.

-Persze.-felelte Peterson.-Sajnálom, többé nem fordul elő ilyen.-bicentett és elment.

-Héj!-ordítottam utána.-A képeket töröld ki!

-Rendben!-nézett egy pillanatra vissza Peterson majd elment.

-Mégis mi volt ez?-nézett értetlenül rám Blair.

-Be házba!-mondtam indulatosan és meglepve figyelt rám a lány.-Ne haragudj. De menjünk be, most azonnal!-toltam előre.

Mindent bevittem a házba és Blair a szobánban egy fotelből bámult rám idegesen, de egy szót sem szólt. Már mindent eltettem és nehezen bírtam hozzá szólni. Féltem a reakciójától. Na ne már! Nem lehetek ilyen puhány!

-Sajnálom, hogy olyan agresszív voltam. De nem bízok senkiben.-léptem közelebb hozzá.

-Tudom Andy.-fogta a fejét.-De erről én nem tehetek, ne legyél ilyen velem...kérlek.

-Ígérem. De nem is tudod elképzelni, hogy mennyire féltelek. Ez a fickó se volt szimpatikus nekem és valami nagyon nem okés.

-Nekem se volt az.-suttogta.

-Jaj, Blair...-mentem oda hozzá és felhúztam magamhoz.-Ne haragudj!

-Nem haragszom!-mondta egyből.-Nem is tudnék. De tényleg így belegondolva...mégis kiben bízhatunk?

-Csak egymásba. Meg persze a barátainkba.-erőltettem egy mosolyt.

-Sosem tűnődtem azon kik az ellenségeim. De most, hogy így ezek az események megtörténtek, gyanús, hogy nem fogok megbízni senkiben.-nézett szomorúan Blair.

-Andy...

-Kicsim...-mondtuk szinte egyszerre.

-Mi az?-mosolygot rám.

-Én csak...-nem tudtam mit mondhatnék, így hát megcsókoltam. 

Mindeketten szenvedélyesen lendültünk a csókolozásba. Elfelejtettük a történteket és csak egymásra koncentráltunk. Alig bírtam vissza fogni magam, nagyon régóta kívántam Blair-t. Nehezemre esett a finomkodás, de igyekeztem nyugodt maradni. A szívünk hevesen vert, levegőt is csak kapkodtuk. 

Felkaptam a lányt, aki halk nyögéssel leplezte izgalmát. Vittem az ágyhoz és egy percre sem hagytuk abba egymás felfalását. Minden érintés maga volt a csoda. 

Bedőltem vele az ágyba, Blair úgy csimpaszkodott belém mint egy koala, de amint alattam feküdt, semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, mennyire szeretném már ezt vele. És még több...több és több kell. De vajon felkészült rá?

Egy pillanatra leálltam és fölötte tornyosultam, csak néztem gyönyörű szemét. Hamar felizgattam, feltűnt, ahogyan végig néztem rajta.

-Ne...-kérte.-Nem volt elég.-szinte már könyörgöt.

-Tudom.-szólaltam meg rekedtesen.-De biztosra akarok menni.

-Hogy érted?

-Hogy bízol bennem és szeretsz.-mondtam kábán.

-Andy...

-Mert én szeretlek Blair. És azt nem akarom, hogy azt hidd muszáj.

-Andy én...én még szűz vagyok.-vörös lett az arca.

-Akkor meg...megcsinálom a megfelelő alkalmat. Hogy emlékezetes legyen.-mosolyogtam a legvadabb módon.

-Ohh te jó ég...-suttogta.

-Mi az?-néztem riadtan.

-Csak annyi, hogy azthittem ez téged zavar.-vallotta be.

-Zavar?-húztam fel a szemöldököm.-Hol voltál eddig te lány? Csak rád vártam.-simogattam meg az arcát.-Olyan ártatlan vagy, olyan tiszta. És csak az enyém.-csókoltam meg.

-Szeretlek Andy.-suttogta.

-Én is, mindennél jobban!