Szerintem ő ilyen...16 rész

-Másnap reggel 9 órakor-

 

A tükör előtt álltam. Szomorkásan simítottam végig a fekete gyászos ruhámon. Egy egyszerű maskara volt, pántos és streccs. Felvettem hozzá egy bolerót. Nagyokat sóhajtottam, ráfésültem a hajamra, ami most egy picit hullámos volt. Fekete sminket készítettem bár nem tudom minek. Elfogom sírni magam úgy érzem. 

Andy megállt az ajtóban és engem figyelt. Odakaptam a fejem és halványan elmosolyodtam. Nagyon jóképű volt az öltönyben. Akár egy ügynök. Nem tudom miért, de engem lázba hozott ez a szerkó. Szeretem az ingeket és a nyakkendőket. 

Elindult felém és cipője kopogott a parkettán. Mikor előttem megállt, hosszasan kémleltük egymást. Minden egyes lélegzetvételt jól hallottunk.

-Minden oké?-kérdezte viszolyogva.

-Igen.-oldalra döntöttem a fejem.

-Blair...-keze az arcomhoz ért. Vissza néztem rá, azokba a gyönyörű szép kék szemébe.-Veled vagyok...mindenbe segítek. Csak kérlek ne légy szomorú.

-Igyekszem...-suttogtam.-Csak essünk túl rajta.

-Idővel könnyebb lesz...nem azt mondom, hogy elfelejted...

-Majd jobban leszek.-erőltettem egy vigyort.

Andy átölelt tele volt érzelemmel, bánattal, keserűséggel, gyásszal és sajnálattal. 

-Pár perc és jönnek értünk.-közölte.-Készen állsz?

-Amennyire csak lehetséges.

Elengedtük egymást, belebújtam a magassarkúmba és lementünk a ház elé, ahol már várt ránk a limuzin. Beszálltunk. Andy kezét egy pillanatig sem engedtem el, úgy éreztem, hogy a biztos támasz pont. Mellette erősebbnek éreztem magam, de most nem egészen és tartok tőle, hogy elájulok. 

Mikor megérkeztünk a temetőbe, a Black Veil Brides összes tagja várt ránk. Mindenki elegánsan felöltözött ingbe és lakkcipőbe. Alig ismertem a bandára, olyan átlagosnak tűntek. Probáltak bíztatni, hogy nem lesz baj. De ez sem tartott sokáig, mert megjött a pap. Nyomában a sírások és a koporsó nagymamámmal. Elindultunk a kijelölt helyre és elkezdett csöpögni az eső. Még gyászosabb lett a hangulatom. Andy rámterítte az öltönyét. 

Körbenéztem, csak mi voltunk. Nagymamámnak nem igazán voltak barátai. Egyedül én voltam neki. Ahogy nekem is ő.

A pap elkezdte mondani a búcsúbeszédet és fel sem tűnt, hogy sírok. Andy szorosan tartott maga mellett és csak rám koncentrált, akár egy időzített bombára. 

A koporsó helye megvolt és beletették mamámat. Mikor a végén járt a pap a mondanivalójába és végül befejezte, elkezdték befedni földdel. Egyszerűen hihetetlen számomra, hogy elvesztettem az utolsó szerettemet. Itt fekszik előttem, alig egy karnyújtásra, de már nem lélegzik, már nem érinthetem meg és nem hallhatom a hangját. Semmi nem maradt belőle, csak az emlékek a fejemben, és a szívemben. 

Összetörtem. A gyilkos tette. Szándékosan. Düh és méreg keveréke szállta meg a testemet, egyre jobban akartam, hogy megtaláljon ő, aki ezt tette velem. Bosszút akartam állni. Vagy legalább az arcába köpni, felpofozni. Mert ezt érdemelné. Sőt még rosszabbat!

A pap beszélt hozzám, de fel sem fogtam mit. Végül elment, ahogyan a sírásók is, akik befejezték munkájukat. 

Térdre rogytam...Andynek ideje sem volt felfogni mi történt, kezét a vállamra tette. Fel akart segíteni, de olyan erősen kapaszkodtam a fűbe. Sírtam megállíthatatlanul. 

Ha most nem lenne velem senki, biztos vagyok benne, hogy megbolondulnék. Nem maradt senkim. Nincs családom. Így hát elvesztettem az életem legfontosabb tényezőit. 

Andy felemelt és vitt magával. Fogalmam sincs merre tartottunk és nem is érdekelt...

 

Andy

 

Így teltek a napok...semmit nem tudtam kezdeni Blairel. Rosszul is éreztem magam, hogy nem bírtam belé életett lehelni. Most fogta fel igazán mi is történt. Nem húztam sokáig. Hiszen szeretem! Nem hagyom, hogy rosszul legyen.

Bementem a szobába, szinte leszabtam a függönyt és fény árasztotta el a szobát.

-Ébredj fel!-szóltam Blairnek, aki kómásan nézett rám. Végül magára húzta a takarót.-Nem, ebből elég volt!-leszedtem róla a takarót és nyávogása azt jelezte nem díjazza a dolgot. 

-Hagyj kérlek!-nyafogta.

-Három napja ezt csinálod. Nem hagyom, hogy elveszítsd a benned élő lázadó gyereket. Nyomás tusolni! Elmegyünk valahová!

-Hová?-ült fel.

-Nem tudom, majd útközbe kitalálom.-feleltem egyből és kiemeltem az ágyból. Tudtam, hogy szereti ha emelgetem. Ettől minden nő picinek érzi magát. Elindultam vele a fürdőbe és leraktam a kád elé. 

-Nincs kedvem semmihez...-mondta durcásan.

-Most igenis lesz! Ne forgasd a szemed.-néztem mogorván.-Jót akarok neked.

-Én ezt tudom nagyon jól.

-Akkor meg csináld és higyj nekem. Fél órád van, hogy elkészülj!-mentem ki a fürdőből és becsuktam az ajtót. 

Hallottam, hogy nagy nehezen de elkezd fürdeni és nyugodtan átvettem egy fekete farmert, egy fekete-piros inget. Felvettem nyaklácot és fülbevalót, oldalt lógot a gatyámon egy lánc és vártam Blairt, hogy kijöjjön. Meg akartam csinálni a hajamat is. 

Végre kilépett a fürdőből egy szál törölközőbe. Hirtelen sokminden átfutott az agyamon, hogy most mit tennék vele. De persze egyelőre nem volt semmi sex és valahogy úgy érzem egy darabig nem is lesz. Nem tudom meddig bírom még...sose kellett senkire várnom, általában 1-2 napon belül beadta minden lány a derekát. 

Elhaladtam mellette és a fürdfőbe tükör előtt csináltam a hajamat. Még nem lenne célszerű rávetnem magam Blairre. Ezért probáltam arra figyelni, hogy jó kedve legyen, de csak ennyi. 

Fel sem tűnt ahogy mellettem volt, annyira elvesztem a gondolatokba. Szürke toppot vett fel és fekete szoknyát egy harisnya kiséretében. Nagyon csinos, jól áll neki ha ráfeszül a ruha, nagyon kiemeli szép alakját.

Blair egy szájfényt kent magára és szempillaspirált használt, amin meg is lepődtem. Kérdőn nézett felém, mikor látta az arckifejezésem.

-Mi az?-kérdezte ártatlanul.

-Szép vagy.-mosolyogtam.-Inkább elbüvölő.

-Köszönöm. Bár per pillanat nem...

-Csss! Ne ellenkezz így van!-léptem oda hozzá, majd befogtam a száját, ami hiba volt. Csupa ragacs lettem. 

-Héj!-vigyorgot.-Csillogni akarsz?

-Nem, de még hozzá kell szoknom, hogy használsz ilyeneket.-mondtam durcásan.-Ezek nélkül is szép vagy.

-Nem baj...bárki megláthat. 

-Nekem így vagy csodálatos.-fogtam át a derekát.-Szóval...-néztem le rá.-Induljunk. 

-Okés.-felelt egyszerűen.

Kimentünk, felhúztuk a cipőnket és lementünk a garázsba majd beültünk a kocsiba és elindultunk. Egy nyugott étterembe szándékoztam beülni, ahol lehet beszélgetni és nem másznak az arcunkba. Mikor odaértem a törzshelyemre, egyből adtak nekünk asztalt egy eldugott helyen. Kértünk italt és választottunk valamit enni. Blair folyton az ablakon kifelé bámult és keveset kortyolgatott az ősziléből. Megérkezett az étel, Blair steaket válaszott én meg roston sült csirkét.

Amikor megettük végre megszólalt. 

-Nagyon finom volt.-törölte meg a száját szalvétával.

-Jólvan, örülök, hogy ízlett. Kérsz desszertet?

-Nem elég volt.-nézett újra ki az ablakon.

-Blair...-nyúltam át az asztalon és megfogtam kicsi kezét.-Kérlek szedd össze magad, rossz így látni téged...olyan mintha nem tudnék neked segíteni és ez kiborító.

-Ne haragudj. Mondtam, jobban leszek de ehhez kell egy némi idő.-mondta bánatosan.

-Mit szólnál, ha elmennénk mondjuk bowlingozni? Vagy esetleg moziba? De akár vásárolhatunk is valamit. 

-Őhh...-gondolkozott.-Menjünk könyvesboltba!-kicsit felragyogott az arca és egyből jobb lett a kedvem.

-Jólvan.-intettem a pincérnek, hogy fizetni szeretnénk. 

-Ki szeretném adatni a könyvem. Írtam egyett.

-És miről szól?-érdeklődtem.

-Mamáról. Anyuékról.-felelt.

-Értem.-eközben megjött a felszolgáló és fizettem. Mindezekután kimentünk az étteremből. Beszálltunk a kocsiba és elmentünk a leghíresebb kiadóhoz. 

Blair nagy szemekkel figyelte a könyvesboltot és probáltam bátorítani. Bent a könyveket nézegette és talált is magának kettőt, amit még szép, hogy megveszek neki. A pultnál megérdeklődtem, hogyan tudja kiadatni a könyvét Blair. Mindössze pénz kérdése volt, annyit leszűrtem belőle. 

A pultos nő szőke volt, zöld szemű és aranyosnak tűnt. Felismert engem. Kedvesen oda hívta magához Blairt. Életem értelme kecsesen lépkedett át a sok könyv kupac között.

-Emily Woodson vagyok, és úgy tudom ki szeretnéd adni a könyvedet. Belenézhetek az irományodba? 

-Őhh..-Blair zavarába a szájába harapot. Illedelmesen bemutatkozott.-Igen, itt van pendrivon.-kutatott a táskájába.

-Amint látod mi könyveket is kiadunk. Megvan a csapatunk. Ha elég jónak látják a könyved, minden megoldható.-mosolygot Emily.-Meg tudnád adni a telefonszámodat? Holnap értesítünk is a döntésről.

-Igen, persze.-felelt Blair, aki már diktálta is a számát. 

-Rendben, akkor majd telefonálunk. A két könyv itt van.-adta át Blairnek.

-Köszönöm.-felelt Blair.-Szép napot!

-Nektek is, sziasztok!

Az üzletből kifele Blairt átkaroltam aki boldogan figyelt fel rám. 

-Nagyon köszönöm! Vagyis nagyon köszönök mindent!-mosolygot Blair.

-Igazán nincs mit.-hajoltam le és megcsókoltam.-Mit szólnál egy bowlinghoz?-kérdeztem.

-Benne vagyok!-felelt boldogan.