Szerintem ő ilyen...12 fejezet

...végül megcsókolt. Nem elleneztem. Akartam. 

Újra a szemembe nézett és félve figyeltem azt a gyönyörű szép kék szempárt. Nem is éreztem ezt az egészet gyorsnak. De valamit még nem tud rólam...én még szűz vagyok. Igen, tudom! Szinte lehetetlen. De én nem voltam senkivel sem sose biztos a dologban. Mindenkinek a külsőm számított. Azt, hogy mit érzek? Senkinek soha. Különben is, mikor a szüleim meghaltak akkor 10 voltam. Azután elkezdtem teljesen elvont lenni, jobban éreztem magam egyedül, mint egy társaságban. Lányokkal ki sem jövök. A fiúk, akik még szóba jöhettek, de egész végig csak egy barátom volt, akit Peternek hívtak és meleg volt. Ja és persze ő is elhagyta az országot és itthagyott a nyomorban. Nem is keresett azóta sem. Rosszul esett. De ezt nem akarom most elmondani neki. Még nem.

-Valami baj van?-figyelt aggódva.

-Nem, nincs!-feleltem egyből.-Csak olyan hihetetlen az egész. 

-Ja, értelek.-mosolygot majd átölelt. 

-Andy, kérlek ígérj meg valamit!

-Igen?

-Légy türelmes hozzám. Én nem olyan vagyok mint a többi lány.

-Ígérem.-szólalt meg sexi mély hangján.-Viszont...ha megígéred te is, hogy jó kislány leszel, akkor elviszlek a közeljövőbe valahová!

-Tényleg? És hová?-lepődtem meg.

-Majd meglátod.-mondta kacéran.

Elmerültem az ölelésébe, egyszerre éreztem magam biztonságban és szeretve. Most kaptam észbe, hogy ennyi idő alatt mennyi mindent vett észre, a sminkem, hogy szeretem az őszilevet, hogy sokszor időzített bomba vagyok és már tudja kezelni is a dolgot...egyszerüen el se hiszem. 

Tudtam, hogy innetől kezdve más lesz, amiért hálát adtam az égnek. Legalább nem maradok egyedül. 

Andy telefonja megcsörrent. Mindketten ugrottunk egyet. Sóhajtva a zsebébe nyúlt és felvette a tapifont. Beterelt a szobába, majd becsukta az ajtót, közbe valakivel igencsak elmélyülten beszélgetett. Leültem a szőnyegre és lestem ahogyan körözz az ágy körül. Végül legugolt elém, pont úgy amikor megismertem. Olyan vágyakkal teli tekintettel mért fel...majd elovadtam tőle. Végül pár perc után letette. 

-Ki volt az?-kérdeztem.

-Még töb infót akartam megtudni a gyilkosról. Már közel járunk.-mondta, majd felkapott és letett az ágyra. 

-Most mit tudunk?

-Újjabban beöltözik Chritiannak is.-morgota.

-Mi van?

-Nem tudjuk miért. Nem lehet tudni miért csinálja ezt is még. De valamit ki kell találnunk, hogy valami titkos köszönés vagy ilyesmi...ne nézz így!-mosolygot.-Tudom gyerekes, de most ki tudja, hogy kiben bízhatunk?

-Jogos.-szóltam halkan.

-Jaj, nem akarom, hogy rossz kedved legyen!

-Nincs rossz kedvem!-védekeztem.

-Tereljük el a figyelmedet!-mondta és szinte rámugrott.

Újra elkezdett csókolgatni, végigment az arcomon, nyakamon és szeme továbbra is engem figyelt miközben már a hasamnál járt, hogy mi az ami tetszik, ami lázba hoz. Csodával határos módon hamar abbahagyta, végül mellém feküdt és elkezdett simogatni. Végighaladt a kezemen, a hátamon. Minden egyes percben kirázott a hideg. Eltalálta az erogén zónáimat. Hallottam, miként probálta vissza fogni magát, mély levegőt vett, ahogy én is. 

Díjjaztam, hogy nem az első alkalommal probál velem lefeküdni. Fel sem tűnt, hogy besötétedett és váratlanul bealudtunk.

Ébredéskor éreztem, hogy valaki átkarol. Nem tudtam elképzelni ki lehet. De megnyugodva tapasztaltam, hogy Andy az.

Lassan kicsúsztam az ágyból, ügyelve arra, nehogy felébredjen. Bementem a fürdőbe és engedtem magamnak vizet. Már kezdett felkelni a nap, sugarai megint bántották a szememet. Miért vagyok fényérzékeny? Télen is mikor leesik egy rakat hó, fel kell tennem napszemüveget, mert a nagy fehérség megvakít. Antiszociális féle lehetek néha. Mondjuk nem érdekel ha más vagyok mint a többiek. Ledobtam magamról a ruhát és bemásztam a kádba. Jó habos volt az egész. 

Elmerültem a boldogságban. Belém hasított az emlékezés, tegnap mi is történt. Másként láttam a világot, elhittem, hogy minden csudijó. Andynek köszönhetem. Csak ne lettünk volna ekkora pácban...

Lépteket hallottam...