Szerintem ő ilyen...10 fejezet

-Menjetek!-szólt Jack.-Majd ütközünk.

-Vigyázzatok addig is.-mondta Ashley.

-Úgy lesz.-mondtam.

Kiszálltunk a limuzinból és intettünk Blairrel a többieknek. Csak mi maradtunk.

-Egy kérdés. Hol vannak a táskák?-kérdezte Blair.

-Bevitettem őket, mert így nehéz lenne beaktuálni a dolgokat.-feleltem és a kezünkre néztem.

-Meddig akarsz magad mellett tudni?

-Mindig. Minden percben.-mosolyogtam kacéran.

-Miért pont Hollywood?-nézett kérdőn.

-Így alakult. Meg ez védve van. Állítólag. Szóval teszteljük.-mentem befele, Blairnek nem volt választása mint velem jönni.

Bementünk a nagykapun, végig egy kerten, végül oda értünk a bejárathoz. Nálam volt a kulcs, elő halásztam a zsebemből és kinyitottam az ajtót. Úgy intéztem, hogy a házban csak ketten legyünk, de a kertben vannak őrök és kutyák is. Kamerázva van az egész telek. Szóval bárki beakar jutni a tudtunk nélkül, még a riasztó is megszólal. Azt mondják dupla üveg van minden ablakon. 

Az egész nagyon csodálatos, csak legyünk már túl rajta, hogy lazán bemehessek a saját lakásomba. 

Bementünk a házba, igen szép és látványos volt, fehér falak, sok képekkel, csiga lépcsővel ellátva. Középen volt egy asztal, rajta egy vázával, ami tele volt virággal. Mellette volt a böröndöm és Blair kicsi táskája. Minden full csicsa. Ez nem az én stílusom. 

-Nos...-néztem Blairre.-Először is levesszük ezt.-vettem elő a kulcsot a bilincshez. Végül eloldottam magunkat.

-Aztán?-nézett rám édesen.

-Megkeressük a fürdőt. Zuhanyozni akarok. Most.-mondtam határozottan és megindultam.

-Andy, héj, várj!-szólt utánam a lány de én mentem tovább.

-Mi van?-kérdeztem.

-Meddig leszünk itt?

-Fogalmam sincs.-dalolásztam.

-Nem bírom a bezártságot!-nyivákolta.

-Akkor már ketten vagyunk!-felértem a lépcsőn, a folyosó összes ajtaján benyitottam, mire megtaláltam a fürdőt. Nagyon exkluzív, minden csupa fehér volt a kád, zuhanykabin, törölközők és szappanok, óriási tükrök és jól felszerelt szekrények. Blair a hátam mögött állt és karbatette a kezét. Hozzá fordultam.

-Mi az?-kérdeztem.-Csak nem megakarsz szőkni?

-Ugyan.-motyogta.-Csak nem tudom elképzelni meddig lesz ez a "nem tudom" állapot.-rajzolta a levegőbe a macskakaparást.

-Most mondd azt, hogy nem jó velem lenni.-néztem rá durcásan.

-Andy, hiszen alig ismerlek. Az egy dolog, hogy minden szép és jó, de attól még pár napja Bécsben megtörtént a baj.-nézett rám szomorkásan.

-Mondtam, hogy segítek. Mondtam, hogy nem hagylak egyedül.-néztem letörten.-Még mit akarsz hallani?

-Menj, fürödj...-sóhajtott.-Addig megnézem a konyhát, talán össze tudok ütni valami kaját.-mondta és becsukta az ajtót.

Egyszerüen megbolondulok! Nem is szoktam ilyen lenni, folyton poénkodok, és amióta megjelent Blair, csak az ő érdekeit nézem és komolyabb vagyok.

Erre csak egy magyarázat van. Ezzel az a baj, hogy nem merek hallgatni a szívemre, túl sokat tapasztaltam és tudom, hogy még pofára eshetek. Nem bírom, nem bírom! Küzdenem is rég kellett már egy lányért. Most meg azt se tudom mit tegyek...

Mindegy, hagyom, hogy az események maguktól menjenek, aztán majd ha az idő megadja, lépek. Igen, ez a jó döntés. Blair fejében ki tudja mi folyik.

Megszabadultam a ruháimtól, beálltam a zuhanyzóba és hagytam, hogy a jóleső víz végig folyjon a testemen...